
Az omlós tészta receptje a Szakácsok könyvéből való. Hosszú ideje kísérletezek többféle tésztarecepttel, ezzel most nagyon meg voltam elégedve.
A recept a most megjelent Meglepetés magazin Sütés és Főzés különszámában szerepelt.
Hozzávalók 18 vagy 22 cm-s formához: tésztához: 15 dkg liszt, 10 dkg vaj, fél tojás sárgája, 0,3 dl tej, 2 teáskanál cukor, nagy csipet só; töltelékhez: 20 dkg aszalt szilva, 20 dkg aszalt feketecseresznye, 5 dkg koktélcseresznye, 1 tojás, 5 dkg vaj, 3 dkg liszt, 3 dkg cukor, 1/2 dl cseresznyelikőr, 1 dl víz
1. Késsel kockázzuk fel a vajat, kézi mixerrel keverjük hozzá a tojássárgáját, a tejet és a cukrot. Szitáljuk hozzá a lisztet, keverjük kb. 1 percig a mixerrel. Ettől még nem áll össze a tészta, morzsás lesz. Kézzel 2-3 mozdulattal gyúrjuk egybe. (ne melegítsük sokáig!) Tegyük 2 órára a hűtőbe (de mehet egy éjszakára is)
2. Nyújtsuk ki a tésztát, helyezzük úgy a tortaformába, hogy legyen 2-3 cm-s pereme, a felesleget vágjuk le. Villával szúrkáljuk meg alaposan a torta alját, tegyük vissza hűtőbe 30 percre, közben melegítsük elő a sütőt 180 fokon. A maradék tésztából készítsük a csillagokat
3. Az aszalt szilvát aprítsuk fel, keverjük össze az aszalt cseresznyével és az összevágott koktélcseresznyével. Öntsük rá a vizet, a likőrt és a cukrot. főzzük a keveréket, míg a gyümölcsök visszapuhulnak.
4. Vegyük le a tűzről, keverjük el benne a vajat és az enyhén felvert tojást
5. Tegyük a tölteléket a tortába, simítsuk el és süssük 31-35 percig. A csillagokat is süssük, de nekik 15 perc elég. Porcukrozzuk a csillagokat, helyezzük a tortára
10 megjegyzés:
Finom, tartalmas süti lehet.
A cseresznyelikőrt azt szerinted lehet valamivel helyettesíteni?
hm, hm koktélcseresznye levével?
Ez nagyon finom lehet, csak jóféle aszalt szilva kell hozzá. Hova kerül a töltelék hozzávalóinál szereplő 3 dkg liszt, mert az elkészítésnél nem leltem?
(Kell az bele, nem köti meg eléggé a tojás?)
bocsánat, a gyümölcshöz szitáltam
nagyon tetszik. s a lányom, aki nyersen nem eszi a szilvát, de aszalva, pláne süteményben...nagy reményeket fűzök hozzá:) langyosan vagy hidegen ajánlod fogyasztani?illik hozzá vanília fagyi?
dóra
Dóri!
hidegen, a fagyi jó ötlet, megy hozzá nagyon is
Ma vettem meg a Fanny Konyha plusz c. újságot. Kinézetre egy nagyon hasonló torta van benne. Az alaptészta egy kicsiben tér el, és baracklekvárt használ a tölteléknél. Írtad, hogy ez pedig a Meglepetésbe készült. Furcsa nekem, hogy itt egy ennyire hasonló jelent meg. Lehet meg kellene szoknom, hogy másolják a recepteket, de nem tudom. A Tiéd sokkal gazdagabb! Innen vették vagy máshonnan nem tudom... Én azért veszek meg egy újságot, hogy újdonságot találjak benne, és akkor erre találok rá.:(
Réka!
biztos, hogy puszta véletlen. Ezeknek az újságoknak nagyon hosszú az átfutási idejük. Én ezt a képet október elején adtam le a szerkesztőségnek. Sztem a Fanny Konyha is november elején egyszerre jelent meg a Meglepetéssel, biztos, hogy az anyagukat ők is október közepén zárták
Ez a töltelék fantasztikus lehet, én rétest készítettem hasonlót(aszalt szilva, szilvalekvár, dió, vanília, fahéj), állati jó lett, úgyhogy ezt a tortát is kipróbálom!
Zsófi
Zsófi!
Képzeld, épp tegnap gondoltam ki ezt a tölteléket egy rétesbe, mert gy nagyon hamar el lehet vele készülni, a töltelék gyors és csak be kell tekerni a réteslapba. Én ezt sütöm a jövő héten, akkor referáljunk kölcsönösen : )
Megjegyzés küldése