2008-01-03

Mi az: fokhagymás, de nem olasz?

Hát az aioli. A mediterránum térségében több nemzet is szívesen mártogat sülthút vagy halat ebbe a fokhagymás krémbe, az olaszok valahogy ebből kimaradtak. Még sosem találkoztam náluk aiolival, a franciáknál, spanyoloknál, görögöknél viszont annál inkább jellemző.
Az eredeti aioliban nincs tojás, a pépesre zúzott fokhagymát keverik az olajjal krémesre. Manapság általában már mindenhol tojással készítik. Nekem a tojásos verzió jobban is ízlik, sűrűbb, krémesebb lesz így a mártás.
Ezt a mostani adagot a szilveszteri bulira kapribogyóval készítettem, és sült minihalakat mártogattunk bele. Annyira finom lett, hogy gyakorlatilag mindent ebbe mártogattak a vendégek. Az eredeti recept olivaolajjal készül, én fele-fele arányban használtam olivát és napraforgóolajat.

Hozzávalók: 2 tojássárgája, 2 dl olivaolaj, 2 dl napraforgóolaj, 4-5 gerezd fokhagyma, só, pár csepp citromlé, kapribogyó, csipet mustár

1. A fokhagymát sóval mozsárban zúzzuk pépesre
2. A tojássárgájához kezdjük el szép lassan, szinte cseppenként (na jó ez túlzás, vékony csíkban) adagolni az olajat, miközben habverővel folyamatosan keverjük a krémet, mindaddig, amíg az olaj elfogy
3. Keverjük hozzá a fokhagymát, majd ízlésünk szerint fűszerezzük.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia DV! Ezt IS köszi!
Kérdésem nem ehhez:
hogyan kell tárolni helyesen a parmezánt (panelban)?
előre is köszi!!
M.

Dolce Vita írta...

M.!

Én hűtőben zsírpapírban vagy sima fóliában tartom. Nekem nem nagyon szokott így megpenészedni, se annyira kiszáradni, hogy ehetetlen lenne. Pont most értem a végére egy októberben vásárolt 3 kg-s darabnak. Igaz a héját most már farigcsálni kellett, hogy reszelhető cuccot nyerjek ki belőle. (a héj meg megy levesbe ízesítőnek)

Névtelen írta...

Köszi DV! Mi nem vagyunk ilyen nagyfogyasztók:-) én a ténagytamásos papírban hagytam és nagyon be/kiszáradt.

Megcsináltam az aiolit (is), nem hallgattam rád így intenzív extraszűz íze lett. Legközelebb a másik fajta oliva olajjal próbálom. Nagyon finom! Rég ki akartam próbálni.
ciao!

M.

Dolce Vita írta...

kb 2 hete készítettem én is csak extraszűzből és az nagyon markáns lett, ezért feleztem meg.
tessék mindig rám hallgatni! : )

Unknown írta...

én úgy tudtam, hogy az aioli főtt krumplival készül.... Liloo

Névtelen írta...

Már másodjára készítem és sajnos nekem elég híg lett mind a két alkalommal, itt a képen krémesen habosnak látszik. Mit ronthatok el, van valami tipped? :-(

Dolce Vita írta...

nagyon-nagyon lassan kell adagolni az olajat, tényleg szinte cseppenként, akkor a tojás teljesen felveszi, sűrű krémet kapsz. de talán elég a fele mennyiségből is készíteni

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!

Köszönöm a válaszod, biztos működni fog.

Sok sikert a mai naphoz!

Zs

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin