2010-08-12

Cukkinis-húsos nyárs

Egy egyszerű ötlet a hétvégére, hogyan hasznosítsuk a rengeteg cukkinit, amit betáraztunk a hűtőben. Ilyenkor nyár vége felé nálam mindig halomban áll a zöldségtartó rekeszben, valamiért mindenhol veszek (mert mindenhol látom) és persze mindig többet a kelleténél. Barátainkkal beszéltük, hogy ők is hasonlóan túl sokat szoktak belőle venni. Főleg a hatalmas, viccesen kunkorodó példányoknak nehéz ellenállni.
Ez a fogás egy könnyű, húsos ebéd vagy vacsora lehet. Süthetjük kerti grillen vagy kevés olajjal megkent teflonban, a gázon. Hogy a nyári hangulatot fokozzuk, süssünk mellé tökéletes lepénykenyeret és készítsünk hozzá fokhagymás joghurtot.

Hozzávalók: 25 dkg darált sertéshús, 30-40 dkg cukkini, zsemlemorzsa, só, bors, fokhagyma, 1 tojás, petrezselyem

1. Reszeljük le a cukkinit káposztareszelőn. Tegyük szűrőbe, csöpögtessük le, nyomkodjuk ki alaposan
2. Keverjük el a hússal, adjunk hozzá zsemlemorzsát, a tojást, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint fokhagymával és aprított petrezselyemmel ízesítsük
3. Tegyük a hűtőbe 1-2 órára, hogy összeérjen, összeálljon a húsmassza
4. Formázzunk fasírtokat, süssük meg kerti grillen vagy előmelegített serpenyőben egy kevés olajon

Cukkinis receptek:
Fetás cukkinitorta
Calabriai mentás cukkini
Cukkinis tepsis krumpli
Nyári minestrone
Padlizsános-cukkinis tésztaszósz
Kusz-kusszal töltött cukkini

11 megjegyzés:

Hapci írta...

OFF
Látom baloldalt villogni ezeket a gyermelyi Vita tésztákat. Van benne szereped, hogy ez lett a nevük?

Dolce Vita írta...

megtisztelő : )) de semmi, kicsi vagyok én ehhez
de mindenesetre jól jött ki a személyre szabott reklámnál

petra írta...

Jajdejó jajdejó! Pont cukkinis recepteket keresgettem..mert igen, hasonló cipőben járok. Bárhol látok cukkinit, mindig veszek. Mondjuk én a zsenge, vékony, apróbbakra vagyok rákattanva :D És pont grillpartit terveztünk szombatra. Tuti megcsinálom. Köszi!!!

jehudit írta...

Valami hasonlót én is szoktam csinálni, de abban nincs darálthús. Naszóval ez így husisan nekem nagyon szimpatikus. Főleg pálcikára téve, faszén felett lehet igen fincsi.

Névtelen írta...

semmi kozod a tesztakhoz? akkor hogy hasznalhatjak a logodat a reklamon? zsuzsi

Ízbolygó írta...

Én meg szoktam párolni előtte hagymán a cukkinit és úgy keverem be a hússal. Szeretjük!

Age írta...

Ma megcsináltam ezt a fincsi ajánlásodat. Köszönöm szépen! Mindenkinek ízlett

Magia da Inês írta...

♥ Olá, amiga!
Passei para uma visitinha... amei!
Está tudo muito lindo, criativo e saboroso.
Bom fim de semana!
Tudo de bom!!!♥
Beijinhos.
Itabira♥♥
♥♥Brasil

Dolce Vita írta...

Zsuzsi, a hirdetésről persze tudok, a tészta elnevezéséhez nincs közöm

Age, örülök, hogy ízlett mindenkinek

Ines, gracias

Campanella írta...

Ma elkészítettem a cukkinis-húsos fasírtot és hozzá a lepénykenyeret, fokhagymás joghurtot. Elképesztő, hogy milyen finom! Köszönöm!

Dolce Vita írta...

Ildikó!

: ) örülök!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin