2010-08-22

A tökéletes, sütőben sült lepény

Hetek óta izgatott, mi lesz a bevált lepénytésztámmal ha nem serpenyőben vagy kerti grillen sütöm, hanem sütőben (egyszer talán kemencében). Tegnap fotózásra bekevertem egy adagot a tésztából, maradt belőle bőven, hogy kipróbáljam a sütését. A tészta így is tökéletes, miután kihűlt, még akkor is teljesen élvezhető az állaga. Nem úgy, mint pl. a pizzatésztáé, mert az csak melegen jó.
A feltéthez az ismert szicíliai, pontosabban palermói street food, a sfincione receptjét választottam. (A Dolce Vita könyvben írtam már róla). A sfincione tésztája eredetileg sima kenyértészta, vastagabbra sütve, mint a hagyományos pizza. A feltét rajta egy nagyon hagymás, morzsás, szardellás paradicsomszósz. A tegnapi lepényeim két változatban készültek, szardellával a felnőtteknek és pirított szalonnával a gyerekeknek.

Hozzávalók: vajas-joghurtos lepénytészta fél kg lisztből, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 szem érett, húsos paradicsom, 4 púpozott evőkanál zsemlemorzsa, 5-6 db szardellafilé, só, olívaolaj

1. Vágjuk a hagymát egészen apró kockákra, olívaolajon pároljuk üvegesre
2. Adjuk a felkockázott paradicsomot a hagymához, 30 perc alatt főzzük sűrűre a szószt, sózzuk
3. Pirítsuk a zsemlemorzsát közepes aranybarnára egy kevés olívaolajon
4. Melegítsük elő a sütőt a legnagyobb fokozaton, nyújtsuk ki a tésztát kenjük meg a hagymás szósszal, szórjunk rá morzsát és tegyük rá a feldarabolt szardellafilét (vagy az apróra vágott sült szalonnát). Süssük 10 perc alatt készre.

7 megjegyzés:

Ági írta...

A palermói, könyvben írt változatot rengetegszer megcsináltam már-mindig osztatlan sikert aratott. Ez kicsit lazább, nem olyan testes változat lehet.Épp van szabadföldi paradicsomom.Ezt is ki fogom próbálni...remélem a tészta sikerül majd:)))

Névtelen írta...

Lehet, hogy szorszalhasogatas, de mivel az igenyesseg jellemzo rad, meg merem jegyezni: A cim igy azt jelenti, hogy van egy tokeletes sutod, es abban sult a kenyer. Egy vesszot erdemes lenne tenni utana, ha megis inkabb a lepenyt szeretned jellemezni.
udv.:Rita

Névtelen írta...

Ezt megcsinálom hétvégén, juhé.

ehran írta...

Pont valami hasonló jellegű, egyszerűbb receptet kerestem, szóval nagyon köszi! :)

sztildi írta...

Nem is tudom, hova írjam? Gasztrobloggerek a tvpaprikán, köztük Te is? Gratulálok!!! Amint látom, szeptember 1-jén kezdődik, már alig várom!!!

Folytasd csak így tovább, nekem Te vagy a kedvencem:D

Dolce Vita írta...

Rita!

köszi, láttam én is, csak elfelejtettem javítani, aztán meg elutaztunk. Ha nem szólsz, lehet, hogy örökre így marad : )

Laci!
Hajrá! tényleg nagyon finom!

Sztildi!
Köszönöm, ez nagyon kedves : ))

Bisztrókonyha írta...

A szardella meddig áll el a hűtőben? Mert megint úgy jártam az olajban eltettel, hogy felhasználnám, erre fura kis göböcskék vannak benne. Illata ok volt, de nem mertem felhasználni. Te milyet veszel és hol? Köszi

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin