2011-10-28

Barangolás Veneto tartományban

Veneto északi része, mini Toszkána

Képzeljük el az ideális állapotot, hogy az euro-forint árfolyam 270 forint körül mozog, 1 liter benzin ára pedig bőven 400 forint alatt van, üljünk be a kocsiba és 5 és fél- 6 órás utazással az észak-olasz Veneto tartományban vagyunk. Ekkora távolságra akár csak egy hosszú hétvégére is érdemes ideutazni, mindezt úgy, hogy a régió ékkövét, Velencét kihagyjuk. A világ, turisták számára egyik legvonzóbb városa természetes, hogy elszívja az ide utazókat, és csak kevesen tudják, hogy észak felé haladva mennyi építészeti szépséget, gasztronómiai érdekességet tartogat a vidék.
Olyannyira nem ismert e tájegység, hogy ismerősöm gimnáziumi olasz nyelvtanár (!) kollégái is megkérdezték, mit fogtok ti csinálni 4 napig Veneto északi részén? Elmondom: például Palladio villákat csodálunk, proseccót kóstolunk a prosecco borúton, ellátogatunk Bassano del Grappába, ahol muszáj grappát inni, megnézzük Vicenzát, a veronai amfiteátrumot, Padovát, ahol többek között Giotto freskókat is találunk, Trevisót, a radicchio hazáját, vagy kirándulhatunk a Garda-tó partján. Ennyi minden bele sem férhet 3-4 napba, az elkövetkezendő részletes útleírásokban megosztom veletek, nekünk mit sikerült megnéznünk 2x3,5 nap alatt.

Bassano del Grappa fahídja, az eredetit Palladio tervezte a XVI. században
Veneto különösen közel áll hozzám, gimnazistaként itt voltam cserediák a tartomány északi részén, egészen a dolomitok lábánál, Feltre városában. Már akkor is teljesen rabul ejtett az óriás hegy jelenléte és az a nagyon speciális hangulat, amelyet ezek az északi kis városkák nyújtanak. Egészen más, mint egy dél-olasz falu vagy akár egy toszkán városka, mégis ízig-vérig olasz itt is minden. Ezt a furcsaságot szeretem ebben az országban, mindenhol egészen mást nyújt, miközben mégis minden teljesen azonos, ugyanúgy működik. Majd’ húsz év után most újra bejártam a vidéket, és pont olyan volt, mint emlékeimben.

Lakóház Asolo városban
A régió földrajzilag igen változatos, és ez a változatosság a konyhára is rányomta bélyegét. Ha a tartomány egészét nézzük, a halaktól kezdve, a gombákon át a vadakig mindent megtalálunk. Délről, a tenger felől haladva először teljesen sík, szőlővel sűrűn beültetett vidékkel találkozunk, amelyet a Piave szel ketté, északabbra haladva, Treviso várost elhagyva megjelennek a lágy dombok, háttérben a Dolomitokkal. Azt tanácsolom, ezen a vidéken keressünk magunknak szállást, a táj egészen meseszerű errefelé, és jól megközelíthető innen a tartomány minden része. A lenyűgöző látványhoz még az is hozzájárul, hogy itt, Conegliano és Valdobbiadene között találjuk a hivatalos Prosecco termőterületet (innen származnak a DOCG proseccók, bár az elmúlt időben némileg bővítették a határokat és hivatalos termőterület lett Asolo város környéke is. A városról is és természetesen a proseccóról is egy későbbi fejezetben olvashattok). Az alpesi fekvésű dimbes-dombos vidéken, mindenhol csak szőlőt látunk, hihetetlen magasságokban és kanyarulatokban. A rengeteg zöldet pedig itt-ott, teljesen váratlanul megtöri egy-egy rendkívül szabályos és harmonikus Palladio villa. (róla is később).
Remélem, ennyi elég volt étvágygerjesztőnek, és velem tartotok a virtuális kiránduláson!

2011-10-26

Rozmaringos-csicseriborsós tészta

Pillanatok alatt elkészült a mai ebédem, felpattantam a géptől, "valamit kellene ebédelni", majd 15 perc múlva ettem is, pedig közben még le is fotóztam. Villámgyors vacsorának is ajánlom, finom, egyszerű, nem kell vele sokat vacakolni. Mi került bele? Gyakorlatilag az első dolog, amit megláttam a spejzpolcon. Ez nem volt más, mint egy konzerv csicseriborsó. Következő pillantásom a tésztára esett, majd gondolatban hozzátettem a citromot, a rozmaringot és a petrezselymet. Ez volt 1 perc, a maradék 14-ben megfőztem és lekattintottam.

Hozzávalók 2 főre: 40 dkg-s konzerv csicseriborsó, 25 dkg tészta (mezze maniche rigate a fotón), csokor petrezselyem, 1 citrom, 1 db szardella (akár el is hagyható, ha nincs, igazán csak az ízek mélyítéséhez használom, és szinte mindenbe beleteszem már), 1 gerezd fokhagyma, extra szűz olívaolaj, 2 ágacska friss rozmaring, só, frissen őrölt bors

1. Tegyünk fel egy nagy fazék vizet forralni, ha lobogva forr, sózzuk, öntsük bele a tésztát
2. Közben aprítsuk fel a fokhagymát, és a rozmaringot. Serpenyőben melegítsük az olajat, tegyük bele az előzőket, adjuk hozzá a lecsöpögtetett csicserit, a szardellát, a citrom lereszelt héját, pár csepp levet.
3. Melegítsük át a keveréket, sózzuk, borsozzuk, ha kész adjuk hozzá a felaprított petrezselymet is
4. Ha megfőtt a tészta, szűrjük le, keverjük el a csicseris feltéttel.

*Kis parmezán esetleg kerülhet rá, vacsorára pedig testesebb, citrusos fehérbort ajánlanék hozzá. A napokban ittam 2008-as Kerkaborum-ot, gondolatban összepárosítva jól működik. Nekem most ebédre maradt a víz hozzá. Viszont extraságként szűretlen újolajjal locsoltam meg.

2011-10-24

Currys tökmag




Egyáltalán nem vagyok annak a híve, hogy olyan ünnepeket, szokásokat honosítsunk meg, amelynek hazánkban nincs hagyománya, így itthon nem ünnepelünk sem Befanát, sem Valentin-napot és Halloween-t sem. A hétvégén viszont kaptam egy töklámpásnak ideális, szép kerek sütőtököt, a gyerekek örömére elkészítettük a lámpást. Kerti dísznek. A tökmagból pedig currys rágcsálnivalót sütöttem, a sima pirított tökmagot annyira nem szeretem, így fűszeresen, azért jobban ízlett.



Hozzávalók: 1 töknek a magja (kb. 10 dkg tökmag lesz belőle), 1 evőkanál csípős curry-fűszerkeverék, 1 csapott tk. só

1. A magokat szedegessük ki a tökhúsból, szórjuk ki egy sütőlapra, tegyük félre száradni 1 órára
2. Teflonserpenyőben zsiradék nélkül kezdjük el pirítani a magokat, mikor már kezd száradni, adjuk hozzá a curryt és a sót, pirítsuk ropogósra

2011-10-21

Hurrá, hurrá!

A blog lassan visszakapja szerzőjét, ma elkészült az utolsó-utolsó kép is a könyvhöz (amely már betördelve készen várta ezt az egy nyamvadt fotót), korrektúra, végső simítások és lassan fűzheti a nyomda a papírt a nyomdagépbe. Hogy milyen legyen ez a papír, ezen is legalább egy fél délutánt tanakodtunk, papírokat simogattunk, hajlítgattunk..., majd jött a borítómumus. Hetek óta megvolt a (szerintem) tökéletes borító, majd ketten leszavazták, kezdődhetett újra az agyalás. Tegnapra ez a probléma is megoldódott, végre lett új csinos fedlap. (komolyan azon gondolkoztam, hogy borító nélkül fog a könyv megjelenni). Igencsak rögös a szakácskönyvkészítő út, de sebaj, most végre kicsit hátradőlhetek, hétfőtől pedig ígérem, csak Nektek főzök!

2011-10-17

Narancsos sütőtökleves mentával és zsályával

Külön-külön a zsálya is és a menta is a kedvenc fűszereim közé tartozik, mostantól együtt is szeretni fogom őket. Talán nem is gondolnánk, hogy jól megférhet e két igen különböző fűszer egy fazékban. De nagyon jól kiegészítik egymást. Sőt egyenesen kötelező ebbe a levesbe a zsálya, hogy az egésznek ne legyen olyan melegített kubu hangulata. Rendkívül egyszerű, de nagyon gazdag ízű leves, biztos, hogy sokszor fogom ezen a télen készíteni. (és becsszó, semmi köze a kubuhoz)

Ifjú séf tehetségeknek fontos közlemény! Levelet kaptam a Floriol KisKukta verseny szervezőitől, hogy többen jelezték, problémát okoz nekik a videó készítés, ezért a versenykiírás megváltozott, fényképpel is lehet pályázni. A pályázatok leadási határideje: november 7!


Hozzávalók: 60 dkg pucolt sütőtök, 1 narancs, 1 kis fej vöröshagyma, 1 ek. szárított zsálya, 8-10 mentalevél, 1,5 dl tejszín, só, bors

1. A megpucolt sütőtököt kockázzuk fel, a hagymát daraboljuk.
2. Tegyük fel őket 8 dl vízbe főni. Reszeljük hozzá a narancs héját, facsarjuk hozzá a narancs levét, adjuk hozzá a fűszernövényeket. Sózzuk, frissen őrölt borssal borsozzuk.
3. Lefedve, takarék lángon forraljuk míg a zöldségek megpuhulnak, ekkor adjuk hozzá a tejszínt, egyet forraljunk rajta, majd turmixoljuk le a levest, forrón tálaljuk.

2011-10-12

Megettük Kippkoppékat vacsorára

Semmi horror, Marék Veronika kedves gesztenyecsaládja (a könyvespolcon) megúszta a történetet, a gesztenyés fasírtok kevésbé. Jól sikerültek, hamar fogytak. Észrevettétek, hogy az elmúlt időben ez a 3. fasírt recept. Volt kukoriácás, a napokban egy babos, most meg ez a gesztenyés. Igaz, ez annyiban különbözik az előzőektől, hogy ebben hús is van, nem tiszta zöldségfasírt. A receptet az olasz Sale e Pepe magazin októberi (amúgy új, szerintem szuper külsőt kapott a magazin) számában találtam (itt-ott módosítottam), az alapanyagok ennek megfelelően természetesen olaszosak. Bár ez itt nem meglepő. : )

A gesztenyéről két (egymással szöges ellentétben lévő) dolog jut eszembe: hideg, téli budapesti utca, vagy inkább a Nagykörút, illetve tikkasztó forróság Róma utcáin. Az első gondolom, egyértelmű, a második miért? Egyszerű, az olaszok nyáron is eszik a gesztenyét. Mikor először megláttam nem akartam hinni a szememnek, nekem a gesztenye olyan szorosan kötődik a télhez, mint a balatoni lángos a nyárhoz. 40 fok, olvadó beton (vagy évszázados kövek) és a utcasarkokon forró gesztenyét árulnak. Borzasztó! : ) egy idő után menekültem mellőlük, átmentem az utca túloldalára, mert a gesztenyesütők 2-3 méteres körzetében 5 fokkal melegebb volt.

Hozzávalók: 35 dkg darált hús (sertés és borjú vegyesen), 20 dkg gesztenye megsütve, 1 szelet fehér kenyér, 1 tojás, sok petrezselyem, 1 fej lilahagyma, 2 ek. frissen reszelt parmezán, só, bors, olaj a sütéshez

1. A gesztenyéket vagdossuk be, majd áztassuk 1 órára vízbe, sütőben süssük 15-20 perc alatt puhára. (másik módszer: anyukám fent a gázon, lángelosztón süti, áztatás nélkül pár perc alatt)
2. Pucoljuk meg a gesztenyéket, villával törjük össze, keverjük el a hússal, áztatott majd kifacsart kenyérrel, felaprított hagymával, petrezselyemmel, fűszerekkel és a sajtal. (remélem, nem hagytam ki semmit)
3. Pihentessük a húst legalább 30 percet a hűtőben, majd formázzunk gombócokat, pogácsákat
4. Forró olajban süssük pirosra a gombócokat

2011-10-06

Lime-os babfasírt

Mi minden jó születhet egy adag konzerv fehérbabból? Például ez pikáns, vega fasírt. Gyors és szuper mentőötlet lehet vacsorára, ha éppen nincs otthon kenyér vagy felvágott, de sörkorcsolyának is nagyon el tudom képzelni (így kisebb méretűre sütve) illetve partifalatnak is. A tört bab nem túl karakteres, édes íze szerintem rengeteg fűszerhez illik, kísérletezzetek bátran.

Hozzávalók: 1 doboz (400 gr darabonként) konzerv fehérbab, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 tojás, zsemlemorzsa, 1 lime, só, bors, friss koriander, kevés friss petrezselyem, 1 ek. görög joghurt, olaj a sütéshez

1. A lecsöpögtetett babot tegyük egy tálba, villával törjük össze. Adjuk hozzá az apróra vágott
2. vöröshagymát, a felaprított koriandert és petrezselymet, a joghurtot és a tojást.
3. Sózzuk, borsozzuk, reszeljük hozzá a lime héját, keverjünk el benne kb. 3-4 ek. zsemlemorzsát.
4. Formázzunk pogácsákat, forgassuk meg zsemlemorzsában, majd forró olajban süssük mindkét oldalukat ropogósra.

2011-10-05

Céklás-mákos gnocchi

Évekkel ezelőtt szerepelt már a blogon céklás gnocchi, most új formában, mákkal szórva készítettem, és egy kis ricotta is került a tésztájába, hogy finom lágy legyen. A hétvégén ettem Olaszországban és annyira tetszett a cékla és a mák párosítása, hogy rögtön elkészítettem ahogy hazaérkeztünk. Nagyon mennek egymáshoz. Talán egy dolgot módosítanék: a képen látható gnocchik csak késsel lettek vágva, a következő adagot már gombócnak formáztam, így talán kevésbé hasonlítanak egy kupac feldarabolt, nyers pörkölthúsra. : )

Hozzávalók:
50 dkg cékla, 20 dkg ricotta, 2 kis szem krumpli, liszt, 1 tojás, só, 10 dkg vaj, 3-4 evőkanál mák

1. Mossuk meg a céklákat és sütőben süssük meg héjastul, közben főzzük meg a krumplikat, szintén héjastul
2. Pucoljuk meg a kihűlt (tényleg hűljön ki!) zöldségeket, a krumplit villával, a céklát botmixerrel pürésítsük. Keverjük össze, adjuk hozzá a ricottát
3. Adjunk egy tojást hozzá, és annyi lisztet, amennyit felvesz, sózzuk és gyúrjunk alaposan össze. A tészta lágy legyen, inkább lisztezzük alaposan a munkafelületet és a kezünket!
4. Formázzunk a tésztából gombócokat, lobogó, sós vízben addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére
5. A vajat olvasszuk meg, locsoljuk a kifőtt gnocchira, szórjuk meg mákkal

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin