Ez még egy karácsonyt megelőző gasztro-emlék, a céges, éves ebédünket a
Nobuban tartottuk. A magyar társadalom azon majdnem 100%-hoz tartozom, akik még soha nem jártak Nobuban a világ különböző nagyvárosaiban, csak olvastam itt-ott a helyről, főként
Molnár B.-ék tollából, mielőtt kipróbáltuk a nemrégiben nyílt pesti Nobut. És itt most legyünk is büszkék magunkra, Európában csak Londonban, Milánóban és Moszkvában található Nobu, illetve van egy időszakosan, a síszezonban működő étterem Svájcban.
Mivel nem ismertem a helyet, csak hallomásból, rögtön a "puccos" szót társítottam mellé. Azt tudtam, hogy az árak elég erősek, ehhez azonnal készségesen hajlongó pincéreket, kimért környezetet, halk zenét társítottam. Ezzel szemben hangosan szól a zene, a pincérek 20 és 25 év közöttiek és egészen nyugodtan
beülhetünk ide farmerban is ebédelni, vacsorázni. Ez nem az a hely ahova ki kellene öltözni, ezt az elején érdemes leszögezni.
Az étteremnek dolgozik egy ismerősünk, így az ebéd alatt benézhettünk a konyhába is, illetve megtudtunk egy csomó olyan információt, amit amúgy nem biztos, hogy kikövetkeztethettünk volna. (csak zárójelesen de rögtön egy off-témával kezdek: Brad Pitt már nincs Budapesten, viszont tavasszal valószínű, hogy lesz nekünk helyette egy
Keanu Reevesünk.).
Az étteremben a zene eddig állítólag sokkal hangosabb volt, de a hazai közönség nem bírta a nemzetközi hangerőt, ezért lecsavarták a volume gombot. Szerencsére, azt kell, hogy mondjam mert ennél hangosabbat én sem nagyon tudok elképzelni étkezéshez.
A hely egy
extra-divatos bisztró-gyorsétterem képét mutatja, meleg, hangulatos belsővel. Kedves, tényleg nagyon fiatal pincérekkel, akik viszont meglehetősen felkészültek, segítőkészek, a kiszolgálás teljesen rendben volt, csupán egy vicceset tapasztaltam, az egyik fiú asparagusnak hívta a spárgát. Illetve hangos, japán köszöntéssel fogadják az érkezőket, amiről nekem rögtön a borzasztó olasz étterem jutott eszembe Zamárdiban. Ottjártunkkor kb. negyed házzal ment az ebéd, így minden időben jött, többen is foglalkoztak velünk, a kiszolgálás teljesen rendben volt.
Az étlap (külön van esti és ebéd menü) nem is olyan rövid, az étterem linkjén lehet vele barátkozni. Első ránézésre szokni kell, hogy mi micsoda, mekkora lehet, mi után együk. Így az étlapot a szokásosnál kicsit tovább böngésztük, aztán rendeltünk mindenfélét, mert szerettünk volna mindent megkóstolni. A hazai étlap döntően megegyezik a világ más városaiban kínált nobus kínálattal, de találunk néhány itthoni fogást is (pl. a harcsa felkerült az étlapra). A fő alapanyagok, azaz a halak beszerzése központosított, azaz egy helyről megy az alaszkai tőkehal a bahamai és a budapesti étterembe is, de próbálnak hazai beszállítókkal dolgozni egyéb területeken.
Rendeltünk Bento boxot, Budapest boxot, ezek vegyes összeállítások, hideg és meleg halas és húsos ételekkel, rizzsel, salátával, sushival. Egy-egy miso leves is jár hozzájuk. A box jó választás lehet első alkalommal, így rögtön több mindent is megismerhetünk. Mivel 4-en voltunk rendeltünk még mindenféle kiegészítőket, kértünk még polip tiraditót (vékonyra szelt nyers polip, citrusos pácban), osztrigát, marhahúst, yellowtail sashimit, alaszkai tőkehalat, tenger gyümölcseivel udontésztás tálat, desszerttálat. Az étel akárhogy is próbáltam kritikusan szemlélni, nagyon jó volt. Hiba nem volt semmiben sem. Inkább azokat részletezném csak, amelyek különösen maradandó élményt adtak, vagy valamiért érdekesek lehetnek. Kezdjük egy nagyon egyszerűvel, a
miso levessel. Kifejezetten szeretem, de nem tudom, hogy amiket eddig ettem, azok mennyire valósághűek. No, a leves íze itt is pont teljesen ugyanolyan volt, amiben különbséget láttam, hogy a tofu ami benne főtt, nagyon-nagyon puha és omlós volt. Az evés módja: pálcikával kienni belőle a darabosat, majd a levet ki kell inni a csészéből.
Sushik közül a
California tekercs adott maradandó élményt. A rizs kívül enyhén roppant, a tekercs belsejében pedig annyira omlós, szaftos töltelék volt, hogy ilyen remekbe szabott szushit még soha nem ettem. Ez megtalálható a Bento boxban, de muszáj volt még rendelnünk belőle egy adagot, annyira jó volt. A nigirik szépek és frissek, ahogy minden nyersen kihozott hal, omlósak, tiszta ízűek.
Olvasmányaimból egy emblematikus nobus fogásra emlékeztem, a
szójaszószban pácolt alaszkai tőkehalra, ez is szerepel az egyik boxban (de muszáj volt ebből is pluszt kérnünk). A halfilé 3 napig édes szójaszószos pácban áll, majd tálalás előtt hirtelen rágrillezik ezt a szószt, ettől a hús kap egy édes kérget, belül pedig hihetetlenül szaftos, nyers marad. Kötelező megkóstolni!
Kértünk húsos fogást is:
Taban Yaki marhát. A tűzforró tálon érkező hús erős pácolást kapott. Az első szeletnél már kritizáltam is, hogy túl erős a pác (végre találtam valami hibát!), nem érezni a hús ízét, de a következő szeletnél, amely már nem a széle volt, azaz nem körbe, csak vékonyan a szélén érte a pác, tökéletes volt. Marhahús ízű, márványos, szaftos marha. Mindekinek kötelező lenne életében egyszer ilyen marhát enni és akkor talán örökre elfelejthetnénk a cipőtalpat.
Az
udonleves volt még hatamas élmény, maga az adag is hatalmas (egymagában kitesz egy gyors ebédet), csípős, jó állagú tésztával, friss halakkal.
A közkedvelt
yellowtail sashimi jalapenoval (mint a japán és dél-amerikai konyha ötvözete, ahol a paprika egyáltalán nem csípett, nem úgy, mint a polipon!) nekem nem volt olyannyira különleges, a hal friss volt, de nekem az új stílusú sashimik közül a lazacos sokkal különlegesebbnek tűnt. Olyan volt a lazac állaga, amilyet még sosem ettem.
A desszerteknél közösen arra a megállapodásra jutottunk, hogy eddig is nagyon jó volt minden, de a desszertek minden várakozásunkat felülmúlták. Talán egyedül a csokiszuflé zöldteával lógott ki a sorból. Ezzel sem volt baj, csak a többi annyira légiesen könnyű volt, hogy a szuflé már soknak bizonyult. Én pedig személy szerint nem nagyon rajongok a zöldteáért, a fagyinak pedig tökéletes zöldtea íze volt. Viszont zseniális volt a
sajttorta maracujaszorbéval, a maracujabruleé kókuszhabbal. Volt még csillagánizsos
fügelekvár, sült banántekerccsel és
csokisfánk mandulafagylalttal. A krémek, szorbék és fagylaltok nagyon méltó befejezését adták az ebédnek.
Az étterem árára azt mondják, olyan, mint bárhol máshol a világon. Ez minket annyira nem vigasztal, majd ha az átlagfizetés is olyan lesz, mint bárhol máshol a világon. Vigasz lehet, hogy minőségben is azt kapjuk. Fejenként kb. 20 ezer forinttal kell számolni, ebbe viszont belefér az, hogy bőségesen, sokfélét kóstolva, kényelmesen együnk. Persze 20 ezer alatt is lehet itt enni, illetve nagyon nagyravágyóknak/étkűeknek fölötte is. Ez az ár
a top hazai éttermek áraival van egy szinten.
A beszámoló elején írtam, bejutottam a kicsit labirintusszerű konyhára is. Ez nekem legalább akkora öröm volt, mint az étteremben enni. A főszakács, Lloyd Roberts sajnos nem volt ott, de megnézhettem, amint a haza csapat, a korábban a Fujiban dolgozó Schreiner Gábor vezetésével készítette az ebédeket. A konyhán meglepő
csönd és nyugalom volt. Nem tudom, telt háznál is így van-e, azt mondták, igen, mert olyannira elő van készítve minden, hogy itt nincs kapkodás (ezt azért megnézném). A legnagyobb élmény a konyhában a halas hűtőkamra volt, kincsek sokaságát rejtette. Főleg nekem halmániákusnak. A szusiséfek látványkonyhában dolgoznak, őket bári megfigyelheti munka közben, a cukrászok pedig a benti konyha hátsó, elkülönített szegletében ügyködnek. A konyha felszereltsége néhány extra kelléken túl teljesen alkalmas másfajta konyhák ellátására is, ottjártunkkor például pacal volt a személyzeti ebéd. : )
Ő sajnos nem jött el
