
Gambrinus, elegáns kávézó a Piazza Plebiscito-nNápoly a Paradicsom és a Pokol városa. Első olaszországi utunk ne ide vezessen, csak akkor jöjjünk ide, ha már kipipáltunk jó néhány olasz városkát, és vitathatatlanul beleszerettünk az olaszokba, úgy, ahogy vannak, mindenestül. Ha ezt megfogadjuk, Nápolyt nagyon fogjuk szeretni. Nápoly nem afféle romantikus, képeslapokra illő, kedves, sikátoros, itt-ott ciprusokkal díszített városka. Ilyen úticélt keressünk inkább Toszkánában.

Nápoly maga a dél-olasz valóság, nyüzsgő hangyaboly, az örök lárma és mozgás birodalma. Hangulata magával ragadja az utazót. Itt a nap 24 órájában zajlik az élet: robogósok (olykor négytagú család egy motoron) cikáznak a sötét sikátorokban, az autók mindennemű szabályszerűséget mellőzve, folyamatosan dudálva özönlenek, mindeközben hatalmas embertömegek hullámoznak az utcákon, a kávézók és éttermek pedig ráérős nápolyiakkal vannak tele. Dolgozik itt egyáltalán valaki? Ne is törődjünk vele. Próbáljunk együtt élni a várossal, merüljünk el benne nyakig és együnk egy jót!
Borozó a Spanyol negyedben
Egy nápolyi bolttulajdonos mondta a következő, igen találó leírást a városról. A Jóisten megalkotta a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot. Mikor Nápolyt teremtette a Purgatóriumról megfeledkezett, ide csak Paradicsom és Pokol jutott. Való igaz, a város átmenetek nélküli. Balra nézünk mindent elborító szemetet látunk, jobbra pedig egy csodás palazzót. Nyomor és kilátástalanság, elegancia és csillogás jól megférnek itt egymás mellett. A szemét mennyisége lehangoló, bár idővel hozzászokik a szemünk és ugyanolyan elfogadott jellegzetességévé válik a városnak, mint az utcákon száradó ruhák. Megszokjuk és legközelebb csak hazatérve jut újra eszünkbe, mikor feltűnik milyen tiszta a mi Budapestünk.
A nápolyi élet az utcán zajlik. A boltosokat leszámítva látszólag senki sem dolgozik, sőt senki sincs otthon, aki pedig mégis otthon lenne, az az erkélyen tereget. Vagy éppen ebédel. Nápolyban az utcai élet az evésről, ivásról szól. Nincs a városnak olyan pontja ahol ne találnánk bárt, sütödét, éttermet, cukrászdát, pizzériát, hentest, halast vagy zöldségest. Reggeltől estig lehet válogatni a finomságok között, a város igazi kánaán azoknak akik szeretik evéssel (is) tölteni utazásaikat. Nézzük, mi az amit vétek lenne kihagyni.
Bátran térjünk be egy pohár borra ebéd előtt,
majd keressük Nennellát
PizzaNápolyról mindenkinek a pizza jut először eszébe. Bár több történelmi forrás is cáfolja, hogy a pizzát Nápolyban találták volna fel, ne vitatkozzunk, hagyjuk meg a helyieknek az elsőség jogát, eszméletlen jó pizzát tudnak sütni. Legyen ennyi elég.
Nápolyban a pizza minőségének védelmére
szervezet is alakult (amelyhez a világ minden tájáról csatlakozhatnak pizzériák), és a Vera Pizza Napoletana cégér mutatja, hol kapható eredetvédett, hagyományos eljárással készített, kézzel nyújtott tésztájú, fatüzelésű kemencében, kövön sütött pizza. A 3 legismertebb pizzéria a belvárosban a
Sorbillo a
Di Matteoés a www.damichele.net. Ha este szeretnénk valamelyikbe bejutni, vagy menjünk oda az esti nyitásra, ez általában 7 óra körül van, vagy készüljünk fel utcai sorban állásra. Ez sem rossz móka. Gino Sorbillónál hangosbemondón hirdetik ki, éppen hány hely szabadult fel odabent. Sorban állás közben vegyük példát az olasz türelemről, hogyan tudnak idegeskedés nélkül, jókedvűen várakozni az asztalukra. Miért is ne tennék, hiszen a buli már az utcán elkezdődött.
Pizzázhatunk délelőtt is, kényelmes keléssel, a napindító kávénk után 11 felé tartalmas reggeliként ketten felezzünk meg egy marinara pizzát, hozzá pedig igyunk meg egy pohár sört. Nem lesz ebben semmi különleges, a helyiek is ezt teszik.
Esti várakozás Gino SorbillonálUtcai sütödék (friggitoria), kész, hideg pizzáit nem ajánlom, ilyet itthon is ehetünk, azonban 1-2 euróért városnézés közbeni, gyors éhségűzőnek kitűnő olajban sült lángosokat (pizzette fritte), sörtésztás zöldségeket kapni ezekben a falatozókban.
KifőzdeHa szeretnénk belekóstolni az igazi házias nápolyi konyha ízeibe, feltétlenül keressük meg a Via Toledótól felfelé eső sikátorban található, Trattoria Nennellát. A kifőzde ugyanolyan kaotikus, mint maga a város. Étlap van, de árak nincsenek (komplett ebédért borral együtt 10 eurót fizettünk fejenként), és a forgalomhoz hasonlóan itt folyton mozgásban van minden. A több, mint 60 éve működő családi kifőzdében jelenleg 3 generáció dolgozik.

Az étterem ebédre és vacsorára is kinyit, szünnapot vasárnap tartanak. A déli nyitás után hamar megtelik a terasz a helyeikkel, érdemes tehát korán érkeznünk. A kisméretű konyhába az utcáról simán bekukucskálhatunk. Titkaik nincsenek, mindent csakis frissen készítenek, nem használnak fagyasztott alapanyagokat. Úgy főznek, mint otthon, csak nagyobb mennyiségben. A kézzel írt étlap kínálata naponta változik.
VendéglőHa rendezettebb körülményekre vágyunk keressük fel a szintén a spanyol negyedben található, 1951 óta működő
Hosteria Toledo-t. Az étterem cégérével és weboldalával ellentétben pizzát csupán nagyobb asztaltársaságoknak, előzetes egyeztetésre készítenek. A korábban pizzasütésre használt fatüzelésű kemencéjükben azonban világ egyik legjobb kenyerét sütik. A kenyér titkaként a szokásosnál durvábbra őrölt OO-ás lisztet és a nápolyi lágy vizet említették. A kenyér mennyei, de ne együk tele magunkat vele, az étteremben nagyon jól főznek és az adagok sem kicsik. A halválaszték bőséges, és nagyon friss. Feltétlenül kóstoljuk meg a vegyes tengeri előételüket (insalata frutti di mare), a kagylólevesüket (zuppa di cozze) és a tintahalas tésztát (calamaretti con calamari) vagy a paradicsomos szaftban főtt polipot vagy tintahalat. (polpo/calamari in cassuola). Az étterem a Slow Food mozgalom tagja, helyi alapanyagok felhasználásával, tradicionális elkészítési módokkal védik a lokális gasztronómiai értékeket. Fejenként, házi borral együtt 30 euro körül számoljunk egy bőséges vacsoráért.
ÉtteremHa a cucina casareccia helyett kifinomultabb fogásokra vágyunk, vagy ahogy a helyiek mondják, ugyanazt szeretnénk enni, mint egy vendéglőben, csak jóval drágábban, akkor keressük fel a Castel dell’Ovo tövében fekvő kikötőnegyed éttermeit. Persze a helyiek állítása csupán részben igaz, Olaszországban a ristorante kategória elegancia terén egészen más élményt nyújt, mint egy trattoria. Az más kérdés, hogy mi néha pont erre a „trattoriás” hangulatra vágyunk.
Éttermek közül legismertebb Nápolyban a Ristorante Zi’ Teresa (hétfőn szünnap). Az étterem névadóját Teresa asszonyt nem kímélte az élet, eltemette négy gyermekét, majd korán özvegy maradt. Éttermét kemény munkával mégis sikerre vitte, a 20-as években mindenki aki csak Nápolyban járt az ő kagylós spagettijét akarta megkóstolni. Halála után unokái vezették az éttermet a 70-es évekig, majd miután eladták pár év múlva bezárt. Jelenlegi tulajdonosai azonban ismét hírnevéhez méltó módon üzemeltetik. Az étterem kilátása pazar, a teraszról akár a tengerbe is lógathatjuk a lábunkat, velünk szemben pedig a Castel dell’Ovo. A konyha kitűnő, a kiszolgálás pontos és figyelmes, nem hiába ez Nápoly egyik legdivatosabb étterme. 3 fogásos vacsorára, borral együtt 80 eurót kalkuláljunk fejenként.
Van ahol nem roskadoznak a pultokFolyt. köv.
A cikk a Szuflé magazin tavaszi számában jelent meg